Gyerekként csodáltam az artistákat és a táncosokat, azt gondoltam, hogy aki bármit meg tud csinálni a testével, annak szuperereje van. (Ezt ma is így gondolom, de ma már az elme uralását nagyobb erőnek tartom, mint a test uralását). Ez a testi tudatosság nekem sokáig elérhetetlennek tűnt, mivel alkatilag nem voltam se hajlékony, se erős, a kamaszkori testemet idegennek éreztem. A mozgás útján a tánc és a zene iránti szerelem indított el, viszont sokáig a félelem vezetett, az a fajta, amelyik iránytűként funkcionál; amikor érzed, hogy dolgod van valamivel, de félsz tőle. Én a tánctól évekig féltem, de csináltam, mert az még ijesztőbbnek tűnt, hogy olyan ember legyek, aki nem táncol. Végül a kortárstánc lett az a mozgásforma, amiben először otthon éreztem magam a testemben, ami megmutatta a mozgásban rejlő gyógyító, átalakító erőt.
A jóga iránt akkor kezdtem el először érdeklődni, amikor érettségi után filozófia szakra jártam bölcsészkarra, amit végül a tánctanulmányaim miatt abbahagytam. Reméltem, hogy találok valamit, ahol nem kell választani a mozgásos út és a filozófiai válaszkeresés között, viszont az első jógaórám valahogy nem volt jó élmény, úgyhogy félreraktam az egészet. Ezután sokáig csak olvasgattam róla, bár a tánctanulmányaim alatt többször szembejött, mégis halogattam, hogy elkezdjem. Utólag úgy látom, hogy valójában a figyelmem befelé fordítását akartam halogatni, mivel akkoriban még mozgás- és zenefüggő voltam, nem mertem elindulni a mozdulatlanság és a csend felé.
Csak évekkel később (kb 7 évvel az első óra után) fordultam újra a jóga felé, miután a táncos úton a legtöbb nagyobb csapdába beleestem: testképzavar, evés zavarok, függőségek, a test túlhajszolása és ezzel a mozgás örömének elvesztése, majd később visszaszerzése. Az egyik ilyen csapda alján eljutottam arra a pontra, hogy nem halogathatom tovább a terápiás- és önismereti munkát, és tudtam, hogy a jóga egy eszköz lehet ebben a folyamatban. A Mandalát már régebben kinéztem, jelentkeztem a hatha képzésre és elkezdtem órákra járni, mindegyik óratípust kipróbáltam. Nekem az astanga volt a „szerelem első gyakorlásra” élmény, az első óráról úgy jöttem ki, hogy „ez az, ez lesz a kapaszkodó a terápia mellett”. Az akkori mentálisan instabil, sérülékeny állapotomban a kötött sorozat biztonságérzetet adott (tudom, mi után, mi jön), miközben mégis meg tudtam élni egy belső szabadságot az állandó keretek között. Ezután egy évig mindennap jártam órákra, kellett a vezetés, a közösség ereje, ameddig nem tanultam meg egyedül is gyakorolni. Közben elkezdtem terápiára járni, aminek a legnehezebb időszakában a jóga gyakorlás lett az egyetlen biztos pont a bizonytalanságban. Nagyon hálás vagyok a Mandalának ezért az időszakért. Az első jógaoktatóképzésemre a saját gyakorlásom miatt mentem 2020-ban, bár akkor már 5 éve tanítottam mozgást (pilatest, edzéseket, kezdő táncot) a jóga oktatásához valahogy sokáig nem éreztem elég „érettnek”, „késznek” magam. Amikor 2 évvel később, 2022 őszén lehetőséget kaptam Pápa Gyöngyvértől a Mandalában tanítani, ugyanazt a félelmet éreztem, mint kamaszkoromban a tánccal. Azóta az oktatói út és a gyakorlói út összefonódott, sőt, sokszor úgy érzem, a tanításból tanulok a legtöbbet.
A saját gyakorlásomat alapvetően egy önismereti utazásnak tekintem, ami segít feltérképezni a testem és az elmém működését. Az óráimon igyekszem a legjobb tudásom szerint segíteni a gyakorlókat, és azt az elfogadó, biztonságos teret megteremteni, amit én is megkaptam.
BIO
2011 – 2013 színházi táncos okj – Madách Tánc- és Színműszészeti
Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
2013 – 2017 Budapest Táncszínház elit képzés (art jazz, klasszikus balett)
2014 – 2015 Pilates oktatóképzés – Body’n’Soul Wellness Academy
2015 – 2019 Sportszervező bsc – Testnevelési Egyetem
2017 – 2018 Gangaray Artistic Program (kortárs táncművész képzés)
2020 Hatha jóga oktatóképzés – Mandala Jógastúdiók
2021 Flow jóga oktatóképzés – Mandala Jógastúdiók
2022 – 2024 pszichodinamikus mozgás- és táncterápiás önismereti
csoportterápia – Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület
2023 – 2024 Astanga oktatóképés (1. sorozat) – Mandala Jógastúdiók
2024 Gerincjóga oktatóképzés – Mandala Jógastúdiók