annas_portre 400

Gulyás Anna

Bambusz, Mobility, Gerincjóga, Flow

Számtalanszor hallottam táncosként, hogy „jobban” kellene szeretnem a testem. Miközben a teljesítmény felé láthatóan egyedüli út volt, ha minden áron kiaknázom, amit adottságaim engednek, s teljes akaratommal hajtom magam abba az irányba, amit – ahogy akkor is sugallta a környezet – meg kell tudnom csinálni. Persze közben azt akartam hinni, hogy értem a testem jelzéseit, s odafigyelek.

Nem sok év kellett, hogy ráébredjek, nem figyeltem oda.

De ráébredtem arra is, hogy engem nem a színpad vonz. A terem. Az, hogy a rajtam kívülállók fizikumában, mozgásában rejlő személyiséget, annak lehetőségeit megmutassam, előhozásában segítsek, izgalmas, új horizont volt. Utólag azt gondolom, egyfajta terápia lett volna ez: ha mások testét tisztelettel, szeretettel tudom kezelni, ha ezt a szeretetet maradásra tudom bírni az emberben, akkor az saját magammal szemben is harmóniát fog szülni. Ebben az időben éreztem először a jógaterem hívását. És valami különös, izgalmas dolgot éltem meg. De akkor még tovább sodródtam, nem tudtam meg, mit találtam.

A saját magamra fordított időm pedig, hétről hétre, évek alatt, elfogyott.

A tanítás pedig hétről hétre, évek alatt a napom talán legfontosabb, legfelemelőbb élményévé lépett elő. Egyre több lehetőséget kerestem, és kaptam, mint mozgástanár. Itt tudtam pihenni. Azt hiszem ezt kellett felismernem.

Aztán egyszer, amikor azon kaptam magam, hogy olyan fáradt vagyok, hogy elképzelni sem tudom, hogyan tudtam valaha is megmozdulni, teljesen egyértelműen, az alkalmi látogatás nyugalmával, visszatértem a jógaterembe. És azon a borús napon, sokadik „első” jógaórám után már tudtam, hogy nekem pont itt kell lennem. Nem volt többet kérdés, hogy mire érek rá, ez, amit itt kapok, a testemnek jár. Akarja, szereti. És ahogy a test koncentrált, hirtelen a figyelmem is meg tud pihenni. Neki is szüksége van rá. Tiszta fókuszpontokra a folyamatos zajban. Rendben. Itt kell lennem, magamért.

Beiratkoztam az első oktatóképzésemre. Mert azt éreztem, ezt, amit itt kapok, ezt muszáj tovább adnom, ahol csak lehetséges.

Itt mindenki kettesben marad a testével, s a lelkével – tetszik vagy sem, de ő is bele fog szólni – harmadikként. Mert ez a kis világ mindenki számára elrejt végtelen kihívást, nem várt nehézséget. És megmutat egy szinte önálló jellemű, változékony, minden nap meglepetéseket tartogató, végtelen humorú testet, amiben, ha őszinte vagyok, végső soron örömmel, és gyermeki figyelemmel lehet élni. Harmóniában.

BIO

2020 – Mobility oktatóképzés (Mandala Jógastúdiók)
2020 – Gerincjóga oktatóképzés (Mandala Jógastúdiók)
2020 – Fitness instruktor (OKJ)
2016 – Koreográfus (MTF)
2013 – Táncos- és próbavezető